Szemét
Már vélem
az éledő talaj illatát,
már hallom
a lomb zizegő dallamát,
de elnyomja mindezt
a tompa közöny,
és tüntető lepel,
melybe öltözöm.
Olykor még felcsillan
arcokon a pír,
de nincs ember ki erről
történetet ír,
mert senkit nem érdekel,
hogy bimbózik az ág,
felbőg egy fűrész,
és kidöntik a fát.
Halott tájon dünnyög
s nyomul a közöny,
és én immár
szemétbe öltözöm,
mert mindenütt
csak szemét van,
bárhová költözöm.
2002.
Következő ->
|